Közélet

Rendőrnek adta ki magát a hősszerelmes, végül lecsukták

A férfi a barátnőjét akarta lenyűgözni, ám később kiderült: nem ő volt az egyetlen, akit szédített.

A férfi a kínai Csungking város rendőrfőnökének adta ki magát, miután megtudta, hogy újonnan megismert barátnője odavan az egyenruhásokért. A pár az interneten ismerkedett meg, ám hiába a férfi kamu ruhája és jelvénye, a lány családja mégis gyanút fogott.

A hősszerelmes ezután döntött úgy, hogy elviszi barátnőjét a “munkahelyére”, ahol azzal rázta le a rá furcsán néző zsarukat, hogy csak nemrégiben helyezték át, ezért nem ismeri még senki, de az esti eligazításon majd személyesen is bemutatkozik. A férfi persze lebukott, a rendőrök ugyanis a felettesüknél érdeklődtek az új főnök után, akiről persze kiderült, hogy nem is létezik.

A férfit végül letartóztatták, aki azzal védekezett, hogy rendőrként hamarabb feleségül kérhette volna a lányt, ezért kreált magának képzeletbeli pozíciót a kapitányságon. Ha a nőnek ennyi nem lett volna elég a szakításhoz, akkor ott van az a tény is, hogy a férfi egyszerre öt lánnyal is kavart az elmúlt hetekben.

Kiderült ráadásul az is, hogy már korábban is az átverések mestere volt: öt nőtől csalt ki pénzt azzal az ürüggyel, hogy a szülei betegek.

(Shanghaiist)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik