Közélet

Bezárják az állatkertet, mert botrányos körülmények között tartják az állatokat

Ökoparkká alakítja a Buenos Aires-i városvezetés az állatkertet.

Az állatkert 2500 lakóját különböző argentin rezervátumokban helyezik el, és külföldre is kerül belőlük, hogy sokkal jobb életkörülményeket biztosítsanak nekik – számolt be róla pénteken a BBC News.

Buenos Aires polgármestere elmondta, hogy azért döntött a park bezárása mellett, mert az állatokat megalázó körülmények között tartották ott.

Az állatkertet 1875-ben nyitották meg, egészen eddig egy magáncég üzemeltette. Az utóbbi években a park egyre súlyosabb bírálatokat kapott, egyebek mellett azért, mert a jegesmedvék nagyon szenvedtek a különösen meleg nyári időjárás miatt. Az utolsó jegesmedve, Winner három és fél éve pusztult el a kánikulai szezonban.

Mindössze ötven állat marad még egyelőre gyenge egészségi állapota miatt az önkormányzat kezelésébe került területen, köztük Sandra, az orangután. Sandra ügye nagy visszhangot kapott a világsajtóban, mivel az emberszabású majmot egy bíróság “nem emberi személynek” ismerte el, akit jogtalanul fosztottak meg szabadságától.

A döntés alapján Sandra egy brazil állatparkba kerülhet, hogy húszévnyi fogság után élvezze a szabadságát, mivel a Németországban, fogságban született és két évtizede Argentínába szállított orángutánt megilletik egy “nem emberi személy” alapvető jogai.

MTI, BBC

Ajánlott videó

Olvasói sztorik