Közélet

“Már a búcsúleveleket is megírtam” – Óriási szerencséje volt a szakadékba zuhant nőnek

Amber Kohnhorst Arizonában túrázott, amikor egy több mint kétszáz méteres szikláról a mélybe zuhant.

A 25 éves, nővérként dolgozó Amber az arizonai Cane Beds sziklákon túrázott még május végén, amikor megtörtént a baj. A tapasztalt túrázónak számító nő egy könnyű esti sétát tervezett, amikor eltévedt és egyszerűen nem tudott leereszkedni a magas szikláról. “Ott már kapcsolt a pánik mód, azonnal hívtam a 911-et, de nem volt térerő, így megpróbált valahogy magamtól lejutni” – mesélte a Fox csatornának. A nő ekkor csúszott meg és zuhant közel harminc métert a több mint kétszáz méter magas szikláról. Azonnal elveszítette az eszméletét. Amber valamikor az éjszaka közepén tért magához, ám megmozdulni nem tudott. Egy síppal próbált jelezni, de még csak a közelében sem volt senki. Reggel jutott el arra a pontra, amikor két sípolás között búcsúleveleket pötyögött a telefonjába, illetve készített magáról egy képet.

Fotó: Ken Lund/Flickr
Ilyen és ehhez hasonló sziklák várják a túrázókat. Fotó: Ken Lund/Flickr

“Azt írtam a szüleimnek, hogy mennyire sajnálom. Hogy lezuhantam, de hiába fújom a sípot, semmi nem történik. Így köszöntem volna el” – emlékezett vissza. Ám végül nem kellett búcsúzkodnia, a motelben ugyanis, ahová korábban becsekkolt, észrevették az eltűnését és azonnal szóltak a helyi seriffnek. A mentőhelikopter végül az esti órákban, 28 órával a balesete után találta meg a nőt. “Úgy fújtam a sípot, ahogy csak tudtam. Éreztem, ha most megtalálnak, túlélem. Ha nem, meghalok” – Ambert végül megtalálták és azonnal a közeli kórházba szállították. Itt kiderült: három helyen megrepedt a háta, zúzódott a medencecsontja, eltört az orra és szétroncsolódott a fülének egy része. “Nehéz héten vagyok túl. De az a lényeg, hogy élek” – mondta.

(Daily Mail)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik