Közélet

Tömegesen lettek rosszul az egyik angyalföldi étteremben

Csak a vizsgálat során derült ki, hogy a dolgozók körében calicivírus terjedt, ettől szennyeződhettek meg az ételek. Három ember került kórházba.

A XIII. kerületi Visegrádi utcai Trófea Grill étterem vendégei közül a közelmúltban többen is hasmenést kaptak és hányással járó rosszullétre panaszkodtak – számolt be az esetről a HavariaPress. Az illetékes ÁNTSZ vizsgálatot indított az étteremben, amely során megvizsgálták az összes ételmintát, illetve az ott dolgozó 38 alkalmazottat is. Ekkor derült csak ki, hogy a dolgozók között calicivírus járvány volt, így szennyeződhettek meg a konyhai eszközök és ételek.

A történtek miatt a fővárosi kormányhivatal népegészségügyi osztálya elrendelte az étterem minden helyiségének fertőtlenítőszeres nagytakarítását, a dolgozók soron kívüli székletszűrő vizsgálatát, az üzemeltetőnek pedig egészségügyi bírságot kell fizetnie.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik