Közélet

Ilyet se látni minden nap: repülő landolt az M1-M7-es autópályán

A Cessna motorhiba miatt parkolt le a leállósávban.

Leszállt egy Cessna kisrepülő hétfőn az M1-M7-es autópálya budapesti bevezető szakaszán – értesült az MTI. Az eset során nem sérült meg senki – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK). A rendőrség közleménye szerint a repülőgép az M1-M7-es fővárosból kifelé vezető oldalán, a 10-es kilométernél szállt le. Amikor a BRFK járőrei észlelték, hogy a repülőgép alacsonyan száll és folyamatosan ereszkedik, gépjárművükkel mögé álltak és megkülönböztetett jelzéssel megkezdték a forgalom terelését, lassítását.

Fotó: Mihádák Zoltán/MTI
Fotó: Mihádák Zoltán/MTI

Vályi Csongor, a budaörsi repülőtér vezetője az MTI-nek elmondta: a pilóta és utasa oktatórepülést hajtott végre, amelyre a budaörsi repülőtérről indultak. Az oktató a felszállás után úgy érezte, gyengül a hajtómű, ezért döntött úgy, hogy kényszerleszállást hajt végre az autópályán. Tájékoztatása szerint a pilótáknak azt tanítják: ha a gép még repül, de már nem irányítható, azaz nincs vonóerő, akkor kényszerleszállást kell végrehajtani egy arra alkalmas területen. Ebben az esetben az autópálya volt a létező legjobb megoldás – tette hozzá.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik