Közélet

Három évig volt viszonya a tanárnőnek a diákjával, még gyereket is szült neki

A tanárnő még azt is elérte a fiú anyjánál, hogy összeköltözhessen fiatal szeretőjével.

A 36 éves Laura Lynn Cross 2013-tól 2016-ig folytatott viszonyt egy tizenéves fiúval. A tini apja már korábban, 2012-ben jelentette az iskola vezetésének, hogy szerinte a tanár és a diák között lehet valami, de az iskola vezetése nem csinált semmit. Cross 2015-ben felmondott az iskolában, és meggyőzte a fiú anyját, akinek kizárólagos felügyeleti joga volt a fiatal felett, hogy ha ő összeköltözik a diákkal, akkor “mentorálni” tudja.

A tini teherbe ejtette a tanárnőt, azonban egy darabig sikerült eltitkolniuk, hogy van egy közös gyerekük. Végül aztán a dolog az apa fülébe jutott, aki egyből jelentette a hatóságoknak. Cross ellen múlt héten emeltek vádat.

Fox News

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik