Bűnügy

Megverte menyasszonyát a sportoló, amiért a nő nem akarta hagyni, hogy részegen vezessen

A férfi a csapata győzelmét ünnepelte, majd a buli után részegen akart a volánhoz ülni. A menyasszonya nem akarta hagyni neki, ő pedig ezen felhúzta magát.
Korábban a témában:

Az angliai Skelmanthorpe-ban élő 23 éves Jordan Greaves május elsején azt ünnepelte a krikettcsapatával, hogy elnyertek egy kupát. Egy bárban iszogattak, és mielőtt odahajtott volna, a férfi felvette a menyasszonyát is. Greaves általában nem szokott sokat inni, ezért a nő szólt is neki, hogy ne vigye túlzásba, de ő nem hallgatott rá. Majd amikor hazaindultak, a férfi kijelentette, hogy ő vezet. Hiába próbálta menyasszonya és több csapattársa lebeszélni, a férfi hajthatatlan volt.

Végül a nővel együtt beültek a kocsiba, és elindultak. Mivel menyasszonya továbbra is megpróbálta lebeszélni a vezetésről, Greaves hirtelen megállította az autót és nekiesett. A nő letekerte az ablakot, és segítségért kiabált, amit szerencsére egy arra lakó meghallott. Greaves is kiszállt, és gyalog indult tovább, de a rendőrök nem sokkal később letartóztatták. A férfi elismerte bűnösségét. 180 nap közösségi munkára ítélték, emellett egy évig nem mehet a megtámadott nő közelébe, akinek 250 fontot fizetnie is kell, valamint 20 hónapig volánhoz sem ülhet.

Mirror

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.