Közélet

Műtétre szorul a 7 éves kislány, miután mostohaapja megerőszakolta

A férfi egyedül maradt két kislánnyal, és mire anyjuk hazaért, egyiküket megerőszakolta.

A 28 éves Brentley Jason Byers pénteken maradt egyedül két mostohalányával, miután az anyjuk elment otthonról, két másik gyermeküket pedig egy rokonuk elvitte. Amikor aztán szombaton hazament, egyik lányát a nappaliban találta, véresen. A 7 éves gyermek elmondta neki, hogy az éppen a kanapén alvó férfi okozta a sérülését. A kiérkező rendőrök szexuális erőszakra utaló bizonyítékokat találtak, többek közt ruhákat a mosógépben, amiket valószínűleg azért tett be Byers, hogy eltüntesse a nyomokat.

A 7 éves lányt kórházba vitték, ahol meg kell majd műteni. A férfit a gyermek megerőszakolásának vádjával letartóztatták, de a hatóságok közlése szerint még tart a nyomozás, és valószínű, hogy újabb vádakat emelnek majd vele szemben.

Statesville Record & Landmark

Ajánlott videó

Olvasói sztorik