Bűnügy

Nem volt ott megálló, ahol le akart szállni az utas buszról, mérgében dulakodni kezdett a sofőrrel

Hiába szólt a sofőr előre, hogy a kívánt helyen nincs megálló, az utas ennek ellenére is felháborodott, amiért nem ott tették ki a buszból, ahol ő akarta.
Korábban a témában:

A 26 éves budapesti férfi májusban Balatonfüredre utazott egy távolsági busszal, és olyan helyen akart róla leszállni róla, ahol az nem állt meg. A sofőr ezt már akkor elmondta neki, amikor a jegyet kiadta, erre viszont csak annyit felelt, hogy majd “úgyis rosszul lesz”, és akkor meg kell állítani a buszt. A férfi a buszvezető mögött foglalt helyet, és amikor az nem állt meg ott, ahol ő szerette volna, szidalmazni kezdte, és megpróbálta a vésznyitóval kinyitni a jármű ajtaját. A sofőr ezt meg akarta akadályozni, mire a férfi dulakodni kezdett vele. Az utas közben saját arcát is megütötte, csak hogy később azt állíthassa, a sofőr bántalmazta őt.

Végül a férfit egyik utastársa fogta le és ültette vissza a helyére, míg valaki értesítette a rendőrséget. A Veszprémi Járási és Nyomozó Ügyészség most közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt emelt vádat az erőszakoskodó utas ellen.

ugyesszeg.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.