Bűnügy

Kollégájának is eldicsekedte a tanár, hogy a diákszállón szexelt egy tinilánnyal

A férfi elmondta tanárkollégájának, hogy lefeküdt a tinivel, és ha úgy adódna, újra megtenné. Utólag állítja, hogy csak viccelt.
Korábban a témában:

A 32 éves, kétgyerekes Daniel Rickard a walesi Bridgend egyik iskolájában tanított. 2016 februárjában a tanulóit Berlinbe vitte kirándulni, és egy alkalommal kettesben maradt az egyik diáklánnyal a szállásukon. Hagyta, hogy a tini alkoholt igyon, és azután lefeküdt vele. Később aztán az egyik tanárkollégájának eldicsekedett azzal, hogy szexelt a lánnyal. Állítólag azt is mondta, hogy ha lehetősége adódna, újra megtenné.

Később, amikor az ügy kipattant, mindent tagadott, és azt bizonygatta, hogy nem komolyan beszélt, csak tréfálkozott. A diáklány ugyancsak azt állította, hogy nem történt köztük semmi. Ennek ellenére a szakmai tanács, amely az esetet kivizsgálta, úgy találta, a bizonyítékok mást mutatnak, ezért egy évre megtiltották neki, hogy tanári munkát végezzen.

Daily Mail

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.