Közélet

A családját terrorizáló apa lelőtte feleségét és lányát, aztán magával is végzett

A nő 26 év után ott akarta hagyni a férjét, aki ezért lelőtte őt és a lányukat, majd magával is végzett.

Az angliai Spaldingben élő 50 éves Claire Hart tavaly júliusban, 26 év után úgy döntött úgy, hogy otthagyja a férjét, az 57 éves Lance Hartot. A férfi pár nappal később agyonlőtte a nőt és 19 éves lányukat, azután saját maga felé fordította a fegyvert. A két halottal együtt felfedeztek egy levelet is, amiben a férfi a tettét magyarázza.

A házaspárnak volt két fia is, ők életben maradtak. A testvérpár most a BBC-nek nyilatkozva elmondta, hogy apjuk éveken át elnyomta, terrorizálta a családot. A gyilkosság szerintük egyenesen következett a sok évtizedes erőszakoskodásból és elnyomásból.

Mirror

Ajánlott videó

Olvasói sztorik