Közélet

Az iskolában szexelt a tanár a 16 éves diáklánnyal

A 37 éves férfi és a diáklány kapcsolata két évig tartott, ami során több tucatszor szexeltek a tanár elmondása szerint.

Az indianai Tipton County egyik középiskolájában dolgozó Beau Engle-t kiskorú ellen elkövetett nemi erőszakkal vádolták meg, miután kiderült, hogy viszonyba keveredett az egyik diáklánnyal. A férfit egy szülő jelentette fel, aki rájött a kapcsolatra. Engle-t azonnal letartóztatták, majd a kihallgatás során elmondta, hogy az iskola egyik irodájában és a lakásán jártak össze a lánnyal.

Az áldozat vallott a férfi ellen, és az  is kiderült, hogy közölte a lánnyal, hogy el fog válni a feleségétől, így együtt tudnak lenni. A nyomozók arra is rájöttek, hogy az iskola igazgatója már tudott a kapcsolatról és belső vizsgálatot is indított az ügyben, azonban a rendőrséget nem értesítette.

wishtv

Ajánlott videó

Olvasói sztorik