Közélet

A tűzoltóságon szexelt a parancsnok a 15 éves kislánnyal, és még fizetett is neki

A tűzoltóság részt vett egy programban, miszerint ha egy krízisben lévő fiatal ott kér segítséget, biztonságos környezetre számíthat. Az eset óta ezt a parancsnokságot levették a listáról.

A Las Vegas-i tűzoltóságon parancsnokként dolgozó 47 éves Odell Loughryt azzal vádolják, hogy 300 dollárt fizetett egy 15 éves kislánynak szexért cserébe, az aktus ráadásul a parancsnokságon történt. Az ügy óriási port kavart, hiszen a körzet mindig részt vett a bajba jutott fiatalok megsegítésére irányuló programokban, így ez az ügy nagy szégyenfoltot jelent a tűzoltóság számára.

Loughry a kihallgatás során elmondta, hogy a lányt interneten ismerte meg, ahol a fiatal 22 évesnek adta ki magát. Amikor találkoztak, akkor sem jött rá, hogy a szexpartnere kiskorú. A bírót nem hatotta meg a dolog, így végül két rendbeli kiskorú ellen elkövetett nemi erőszakkal vádolták meg. Hosszú börtönbüntetésre számíthat, ha elítélik.

rj

Ajánlott videó

Olvasói sztorik