Közélet

A templomban szexelt a pap a 14 éves lánnyal

Az ügyben a 46 éves lelkészt és egy másik férfit is letartóztattak.

Az ohiói Toledóban szolgálatot teljesítő Cordell Jenkinst és a 38 éves Anthony Haynest azzal vádolták meg, hogy több alkalommal megerőszakoltak egy tinilányt. A nyomozás során az is kiderült, hogy prostitúcióra is kényszerítették a fiatalt. Haynes elmondta, hogy a lánynak végig kellett néznie, ahogy ő egy nővel szexel, majd később a kislányt is bevonta.

Haynes akár 20 évre is rács mögé kerülhet emberkereskedelem és nemi erőszak miatt, de a lelkész is hasonló büntetésre számíthat. A templomban, ahol Jenkins dolgozik, egyébként egy iskola is működik, és több szülő is kijelentette, hogy az eset miatt kiveszik a gyermeküket onnan.

blade

Ajánlott videó

Olvasói sztorik