Nagyvilág

15 éves diákjával szexelt a terhes tanárnő

A mindössze 27 éves tanárnőt, Katherine Ruth Harper-t a múlthéten tartóztatták le. A hatóságok 3 hónapon keresztül nyomoztak a fiatal nő után, akit azzal gyanúsítottak, hogy szexuális kapcsolatot tart fent az egyik egykori, kiskorú diákjával. A rendőrök végül elég bizonyítékot gyűjtöttek össze a nő ellen, így előzetesbe helyezték.

A nyomozásból kiderült, hogy a hetedik osztályosokat tanító Harper többször is meztelen képet cserélt az egyik rábízott fiatallal. A pár tagjai többször is találkoztak egymás otthonában, ahol közösen alkoholt is fogyasztottak. Időközben az is kiderült, hogy Harper terhes, de állítása szerint nem a 15 éves fiú a gyermeke édesapja.

Kettejük törvénysértő kapcsolatára egy névtelen bejelentő hívta fel a hatóságok figyelmét.

New York Post

Ajánlott videó

Olvasói sztorik