Közélet

Börtönben a tanárnő, aki fotókat készített, miközben a diákjával szexelt

A 39 éves tanárnő persze a félmeztelen fotóit is megosztotta a tanítványával, akit el akart csábítani.

A connecticuti Madison egyik középiskolájában dolgozó Allison Marchese-t azzal vádolják, hogy két diákjának is pornográf fotókat küldött magáról, valamint az egyikükkel szexelt is, amiről szintén fotókat készített. Az irodalomtanár neten flörtölt a fiúkkal, és mint kiderült, egyik áldozata még csak 14 éves volt, mikor kapcsolatuk elkezdődött.

A nőt végl három év börtönre ítélték két rendbeli kiskorú ellen elkövetett nemi erőszak, valamint szexuális zaklatás vádjával. Azért úszta meg ennyivel, mert elfogadott egy vádalkut. Ha tárgyalásig jut az ügy, akkor akár 20 évre is rács mögé kerülhetett volna. Marchese egyébként kanadai állampolgár, és az incidens miatt kiutasíthatják az Egyesült Államokból.

Mirror

Ajánlott videó

Olvasói sztorik