Bűnügy

Az apa éveken át molesztálta mindkét lányát, és az egyikük háromszor teherbe is esett tőle

Mint kiderült, a 79 éves férfi maga is egy vérfertőző kapcsolatból született, tehát az anyja egyben a nővére is.
Korábban a témában:

A kanadai Quebec-ben éló Jacques Lesage-t azzal vádolják, hogy két lányát 32 éven át molesztálta, és az egyik lányától, az 53 éves Lucie-tól három gyermeke született. A férfira 22 év börtön várhat. A két áldozat nyilvánosan vádolta meg az apját, és külön kérvényezték, hogy hozzák nyilvánosságra a nevüket, így talán az emberek látni fogják, mennyire valóságos is ez a probléma a világon.

A férfinak is hasonlóan nehéz gyermekkora volt. Ő is vérfertőző kapcsolatból született, és azt is elmondta a tárgyaláson, hogy a gyermekotthonban szolgáló pap is megerőszakolta, ahol lakott, majd a nevelőszülei is molesztálták. A nyomozók DNS teszttel igazolták, hogy Lucie három gyermekének valóban ő az apja. Az ítélethirdetés ma várható.

Daily Mail

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.