Közélet

A 18 éves fiú a szobájában akasztotta fel magát, mert az anyja megkérte, hogy adjon bele a számlákba

A fiatal holttestére az anyja talált rá. A tini nem bírta elviselni, hogy a nő megkérte, segítsen be pénzzel a háztartásba.

Az angliai Stony Stratfordben élő Elliot Stapleton-Giddins kettesben lakott az anyujájával. A fiú hamar sikeres lett, ugyanis részt vett egy híres tévésorozatban, mely fiatal séfeknek segít elindulni a pályájukon. A tini boldog párkapcsolatban is élt, tehát semmi jel nem utalt arra, hogy öngyilkosságot akarna elkövetni.

Egy nap azonban mégis tragédia történt. Az édesanyja megkérte, hogy fizessen bérleti díjat a szobájáért, hogy könnyebben ki tudjanak jönni. A nő a kihallgatáson elmondta, hogy persze nem a pénzről volt szó, csak azt szerette volna, ha a fia több felelősséget vállal. Elliot holttestére a nő talált rá reggel 8 óra körül, körülötte pedig üres sörösüvegek voltak, bár a halottvizsgálat nem mutatott ki túl sok alkoholt a szervezetében. Voltak korábban problémái, sokszor érezte magát depressziósnak, de semmilyen mentális problémával nem kezelték. Az öngyilkosságot még nem sikerült egyértelműen megállapítaniuk, a nyomozás folyik.

Mirror

Ajánlott videó

Olvasói sztorik