Közélet

A modellek egy holttestet találtak a fotózás helyszínén, de hat órán át nem jelentették be

A modellek és a fotós betörtek egy elhagyatott raktárépületbe, ahol egy fotósorozatot akartak készíteni, azonban durva látvány fogadta őket. Amit utána hat óráig néztek még.

A csapat még pizzázni is elment a fotózás közben, a holttestel pedig mit sem törődtek. A modellek egy manchesteri épületben találták meg Declan Noonan testét, aki öngyilkosságot követett ott el. Csak akkor tettek bejelentést a rendőrségen, mikor már befejezték a fotózást és jól is laktak.

Mint kiderült, Noonan négy nappal korábban tűnt el. A halottvizsgálat megállapította, hogy öngyilkosságot követett el, így az idegenkezűség lehetőségét kizárták, az ügyet nem gyilkosságként kezelik. “Be akartuk fejezni, amiért mentünk” – így magyarázta a fotós. A csapat egyébként bűncselekményt követett volna el, ha a következő reggelig várnak a bejelentéssel.

Daily Mail

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik