Közélet

9 millió forintot csalt ki a budapesti férfi több mint 20 sértettől

A férfi hihetetlen hazugságokat talált ki, hogy kicsalja idős emberek pénzét.

A 26 éves férfi először június 12-én megbeszélte egy idős emberrel, hogy átveszi tőle masszázsfoteljét és továbbértékesíti. Az elkövető készített egy adásvételi szerződést is, amiben leírta, hogy az eladás után ötszázezer forintot ad a fotel tulajdonosának, viszont 30 ezer forintot kér közvetítői díjként. A fotelt persze azóta sem adta el, és a sértett nem kapta vissza a 30 ezer forintot.

Ezután december 7-én V. Roland egy végrehajtó cég munkatársának adta ki magát és ismét felvette a kapcsolatot a sértettel. Azt mondta neki, hogy bizonyos összegért cserébe segít neki behajtani a pénzt. Még aznap találkoztak egy IV. kerületi metrómegállóban, ám ekkor a rendőrök tetten érték és elfogták a gyanúsítottat.

A nyomozók kiderítették, hogy V. Roland 21 hasonló bűncselekményt követett el Budapesten, és több mint 9 millió forintot csalt ki a sértettektől. Jelenleg előzetes letartóztatásban van.

police.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik