Közélet

A férfi három órán át kínozta barátnőjét, majd felgyújtotta

A nő tele volt kék-zöld foltokkal és számtalan apró égési sérülést is szenvedett, mert a barátja cigarettákat oltott el a testén a borzalmas támadás során.

Az angliai Walsallben élő 28 éves Lauren Adcock azért hozta nyilvánosságra a történetét, mert szeretné felhívni az emberek figyelmét a családon belüli erőszak komolyságára. A nőt 26 éves barátja, Jajay Flynn támadta meg. Lauren elmondta, hogy a férfi a gyerekeit használva fenyegette meg, hogy ne merje senkinek elmondani, mit művel vele. “Amikor felgyújtott, éreztem, ahogy ég a húsom. Biztos voltam benne, hogy meghalok” – mondta az áldozat.

Három órányi kínzás után sikerült csak elmenekülnie és egyből egy kórházba sietett, ahol a vizsgálatokon kiderült, hogy a külsérelmi nyomokon kívül csontjai is eltörtek. A nő azonnal feljelentette barátját, akit családon belüli erőszak miatt öt és fél évre ítéltek. A nőnek egy életen át viselnie kell majd a támadás nyomait.

Daily Mail

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik