Közélet

A 16 éves lányt emberkereskedők prostitúcióra kényszerítették

Négy év alatt 43 ezer alkalommal erőszakolták meg a fiatal lányt. Most megmenekült, és az emberkereskedelem ellen kampányol.

A 24 éves mexikói Karla Jacintót 16 éves korától négy éven át kényszerítették, hogy férfiakkal feküdjön le. Naponta körülbelül 30 kuncsaftja volt. A lányt először 12 éves korában környékezte meg egy emberkereskedő banda, akik egyenesen a családjától vásárolták meg a tinit. Később Mexikó egyik legnagyobb városában, Guadalajarába vitték, ahol prostituáltként kellett dolgoznia. 2008-ban mentette ki egy emberkereskedelem-ellenes csoport.

“Botokkal és láncokkal ütöttek, ha nem engedelmeskedtem, a bandatagok pedig csak nevettek rajtam” – mondta az egyik előadáson, amit tartott nemrég. A lány most beutazza a világot és előadja történetét. Bízik benne, hogy fel tudja hívni az emberek figyelmét a gyerekekre leselkedő veszélyekre és az emberkereskedelem valódiságára, aminek évente 20 ezer nő esik áldozatául.

Mirror

Ajánlott videó

Olvasói sztorik