Bűnügy

A milliomos féltékenységből gyilkolta meg a prostituáltat, akivel hónapok óta hetyegett

A nő szakítani akart vele, amit az 54 éves üzletember képtelen volt elfogadni. Megfojtotta szeretőjét.
Korábban a témában:

Peter Morgan havonta 10 ezer fontot, azaz körülbeül 3,5 millió forintot fizetett a 25 éves wales-i Georgina Symondsnak, aki burlesque táncosnőként és escortként dolgozott. A férfi három éven keresztül együtt volt a fiatal nővel. A nyomozás során kiderült, hogy a férfi nem hirtelen elhatározásból ölte meg Georginát, a gyilkosság előre eltervezett volt. “Miután megölte, sok munkájába került eltüntetni a testet és elfedni a nyomokat” – mondta az ügyész.

A milliomos az évek alatt függőjévé vált a nőnek, még egy lehallgatókészüléket is telepített az otthonába, hogy minden lépéséről tudjon. Akkor döntötte el, hogy megöli, mikor hallotta, ahogy a nő egy másik szeretőjével beszél telefonon. A rendőrségnek egyébként a nő mobiljának GPS helyzete alapján sikerült eljutniuk Morganig, hiszen magánál tartotta a készüléket, miután meggyilkolta a nőt. A férfi mindent bevallott. A tárgyalások nagyjából három hétig fognak tartani.

Daily Mail

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.