Közélet

Tragédia Borsodban: halálra verte az egyik kártyapartnerét, mert azt hitte, hogy csalt

Halált okozó testi sértés miatt emelt vádat a B.A.Z. Megyei Főügyészség egy 25 éves férfi ellen, aki úgy megütötte ismerősét a kocsmában, hogy a sértett belehalt sérüléseibe.

A fiatal férfiakból álló társaság a borsodi Kisgyőr egyik kocsmájában kártyázott még 2015. augusztus végén; mivel mindannyian ittasak voltak, a vádlott belekötött a sértettbe és megvádolta, hogy pénzt vett el az asztalról. Követelte, hogy azt adja vissza neki. Mivel a sértett ezt tagadta, ezért őt a felbőszült férfi egy alkalommal ököllel úgy fejen ütötte, hogy az megtántorodott, de el nem esett – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség.

A vita rövid idő múlva a teraszon folytatódott, ahol a vádlott két újabb nagy erejű ökölcsapást mért a sértett fejére, majd lábon rúgta. A bántalmazott férfi távolabb ment, majd pár perc múlva a földre zuhant. Azonnal mentőt hívtak hozzá, de a kórházba szállítást követően meghalt. Az ügyészségi közlemény szerint a férfi halálát a három ökölcsapás okozta, melyek olyan súlyos belső koponya- és agysérülést okoztak, melyek miatt már nem lehetett megmenteni az életét.

Az ügyészség a korábban garázdaság és testi sértés miatt többször elítélt férfival szemben halált okozó testi sértés és önbíráskodás miatt börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik