Bűnügy

Részegen karambolozott, majd egyszerűen csak elsétált a helyszínről, ráadásul jogsija sem volt

És ha ez még nem lenne elég, nem is az ő autóját vágta gallyra.
Korábban a témában:

Közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a Békéscsabai Rendőrkapitányságra vasárnap hajnalban. Egy személygépkocsi közlekedett Békéscsaba külterületén, a Gyulai úton, amely a Körte sorra kanyarodása közben a nagy sebessége miatt balra lesodródott az úttestről, ahol két kisebb fának, majd egy villanyoszlopnak ütközött. Az autó vezetője, aki egyébként engedély nélkül vitte el ismerőse kocsiját, nem várta meg a rendőri intézkedést, hanem elhagyta a helyszínt.

A rendőrök adatgyűjtésbe kezdtek és hamar megállapították, hogy ki vezethette az autót. A férfit alig másfél óra múlva elkapták és megszondáztatták. Mivel ittasság gyanúja merült fel, ezért mintavételre állították elő. Az is kiderült, hogy a férfi soha nem rendelkezett vezetői engedéllyel és úgy vitte el az autót, hogy nem tudott róla a tulajdonosa.

A Békéscsabai Rendőrkapitányság jármű önkényes elvétele bűntett, járművezetés ittas állapotban vétség és engedély nélküli vezetés szabálysértés miatt indított eljárást.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.