Közélet

Hárman fosztottak ki egy alvó utast a 66-os buszon

A tolvajok az alvó férfi köré ültek és megléptek a táskájával.

A rendőrség eljárást folytat H. István 39 éves, H. Alfonz 37 éves és L. Vanda 22 éves budapesti lakosokkal szemben csoportosan elkövetett kifosztás bűntett, valamint H. Istvánnal szemben lopás miatt is. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint H. Alfonz és társai hétfőn 23 óra 45 perc és kedd 0 óra 15 perc között a 66-os autóbuszon egy alvó férfi köré ültek és átkutatták a zsebeit. L. Vanda ezt követően elvette a sértett táskáját, majd társaival együtt leszállt a buszról.

A rendőrök beazonosították az elkövetőket és fél órával később a helyszín közelében elfogták H. Alfonzt, 2 órával később egy soroksári lakásban H. Istvánt, aznap este pedig pesterzsébeti lakásán L. Vandát.

Mint kiderült, H. István megalapozottan gyanúsítható azzal is, hogy hétfőn 12 óra 30 perc körül egy XXIII. kerületi ház kerítését megrongálta, majd bement az udvarba, ahonnan ellopott egy talicskát, négy autófelnit, valamint átkutatta az ott parkoló gépjárművet és kiszerelte belőle a rádiót.

A nyomozók az elkövetőket – gyanúsítotti kihallgatásukat követően – őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására.

(Police.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik