Közélet

A tanárnőt rajtakapták, miközben egyik diákjával szexelt

Ráadásul a nő gyerekei nyitottak rájuk.

Az 50 éves Shelley Jensen épp egy 17 éves fiúval szexelt, mikor lebuktak. Mint kiderült, a viszonyuk már régóta tartott. Az édesanya azt mondta a bírónak, hogy sajnálja, amit tett, majd kegyelmet kért. Mivel megbánta tettét, három év próbaidőre ítélték, és 15 évre felkerül a szexuális bűnözők listájára.

“Sok mindennek nevezhetjük, de ez akkor is szexuális erőszak” – mondta az ügyész. A tanűrnő egyébként korrepetálta a diákot, így kerültek közel egymáshoz. A nőt végül pedig nem is a gyermekei, hanem a férje jelentette fel. A tini is megjelent a bíróságon és elmondta, hogy a nő alkohollal itatta, így vette rá, hogy lefeküdjön vele.

 

Ha tagadta volna, amit tett, sok évre rács mögé került volna.

Daily Mail

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik