Közélet

Biztonsági kamera rögzítette, ahogy a pár a boltban szexel

A férfi és barátnője mostantól nem mehetnek az utcára sötétedés után.

A 34 éves Antoinette Liddell és 31 éves barátja, Matthew Farrell egy közértben estek egymásnak az angliai Riponban. Épp akkor kapták őket rajta, mikor a nő orálisan kényeztette kedvesét. A boltban dolgozó éjszakai pénztáros arra lett figyelmes, hogy zajok szűrődnek ki a polcok mögül. Odament megnézni, mi történik, és akkor látta, hogy a férfi bokáig letolt nadrágban áll, Liddell pedig előtte térdel.

A biztonsági kamera felvételeit csak azután nézték meg, hogy a pár kiment az üzletből. A tárgyaláson egyébként lejátszották az egészet, hogy kihangsúlyozzák, mennyire helytelen, amit tettek. Mint kiderült, épp a város védőszentjének napját ünnepelték, tehát Liddell és Farrell már délben elkezdtek inni, ami valószínűleg nagyban befolyásolta józan ítélőképességüket. Az ügytől annyira elszégyellték magukat, hogy azóta nem is nyúltak alkoholhoz.

Börtönbüntetést nem kapott a gerlepár, de 12 hónap közmunkára ítélték őket, valamint este 7 után nem hagyhatják el otthonukat sem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik