Közélet

Íme a nap idiótája, aki személyi igazolvánnyal ment rabolni

Elfogták azt a férfit, aki egy családi ház udvarából lopott szerszámokat, menekülés közben pedig a személyi igazolványát is elhagyta.

Az ötven éves B. Jenő szombat délután ment be egy Budapest XVIII., Bem utcai ház udvarába, ahol több tízezer forint értékben szerszámokat (fúrógépet, csőkulcsot, villáskulcs- és szerszámkészletet) pakolt egy táskába, majd azzal sietve távozott. A sértett a házból észrevette a férfit és utána szaladt. B. Jenő menekülés közben elesett és a nála lévő táskából kiszóródtak az útra a lopott szerszámok, valamint a zsebéből kiesett a személyi igazolványa. A sértett azt felvette, leolvasta róla a nevet és az adatokat, majd a férfi kikapta a kezéből az igazolványát és elmenekült a helyszínről.

A rendőrök pár órával később B. Jenőt lakcímén elfogták, majd előállították a kerületi rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. A rendőrök kezdeményezték a férfi gyorsított eljárás keretében történő bíróság elé állítását.

Hasonló eset történt néhány nappal ezelőtt: itt is a személyes iratait hagyta a tett helyszínén a béna betörő.

Police.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik