Bűnügy

Fejszével esett áldozatainak a kecskeméti őrült

Teljesen bekattant az a kecskeméti férfi, aki először gumiabroncsot dobott egy társaság felé, akik menekülőre fogták. A férfi nem adta fel, üldözni kezdte őket.

A kecskeméti rendőrök őrizetbe vették azt a 25 éves férfit, aki a nyomozás adati szerint bántalmazta és fejszével megfenyegette vitapartnereit, majd menekülő autójuknak ütközött.

Szombat délután négy férfi személygépkocsival jelent meg a kattant férfi háza előtt az ott korábban leparkolt, megrongált gépkocsijuk elszállítása céljából. A házigazda, J. Norbert ezt meglátva kiabálni kezdett velük és azt követelte, hogy a gépkocsi elvitele nélkül távozzanak onnan, majd egyiküket megütötte és egy gumiabroncsot dobott felé, majd a szavainak nyomatékosítása érdekében elővett egy fejszét is. A négyfős társaság megriadt a férfitől és autóval elmenekültek. J. Norbert azonban utánuk indult és nekiütközött vitapartnerei Suzuki Swift típusú gépkocsijának, a magával vitt fejszével kitörte autójuk jobb első ablakát, majd gyalogosan elhagyta a helyszínt.

n3844632

A Suzuki típusú gépjárműben tartózkodók közül ketten nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedtek.

A kecskeméti rendőrök 17 óra 25 perckor otthonában elfogták J. Norbertet. A közlekedési baleset okozása miatt helyszíni bírságot szabtak ki vele szemben, majd garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették és kezdeményezik előzetes letartóztatásának indítványozását.

police.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.