Közélet

Megkínozták és megerőszakolták a testvéreket, mert keresztények voltak

Elrabolták őket, majd a fiút megkínozták és kényszerítették rá, hogy hallgassa végig, ahogy a 17 éves húgát megerőszakolják, amiért nem voltak hajlandóak áttérni az iszlám vallásra.

Egy muszlim csoport vette célba a keresztény családot Kasurban, Pakisztánban. Elrabolták a testvéreket, a fiút megkínozták, a lányt megerőszakolták. Arifnak sikerült elmenekülnie, de a lányt, Jameelát még mindig keresik.

Egy segélyszervezet szerint a muszlim csoport azért vette őket célba, mert keresztények voltak. Fegyverekkel, ütőkkel fenyegették őket, mert azt akarták, hogy térjenek át az iszlám vallásra, de a család nem tett ennek eleget. A csoport tagjai ekkor megkötözték a 20 éves fiút és húgát, és elhurcolták őket egy ismeretlen helyre, ahol különböző kínzásoknak vetették alá őket. A fiúnak a következő reggel sikerült megszöknie, de a lányt még mindig eltűntként kezelik.

A helyi rendőrség nem hajlandó nyomozni az ügyben, tehát elképzelhető, hogy Jameela sosem kerül elő. A keresztények egyébként csupán 4%-át képezik a pakisztáni lakosságnak. Próbálják vallásukat titokban tartani, mert gyakran hasonló támadások áldozatai lesznek, ha nyíltan vallják hovatartozásukat.

Daily Mail

Ajánlott videó

Olvasói sztorik