Bűnügy

Saját magáról készített szexvideót és pucér fotókat küldött diákjának a pajkos tanárnő

Kiskorú megrontásával vádolják a tanárnőt, aki 10 meztelen fotót és egy szexvideót is küldött magáról az egyik diákjának.
Korábban a témában:

Az is kiderült, hogy az egyébként házas, kisgyermekes nő iskola után a tanteremben csókolózott a fiúval. Annyi pozitívuma van a dolognak, hogy a pensylvaniai nő feladta magát a rendőrségen, és kedden már börtönben is ült.

Letartóztatása egy három hónapos nyomozás eredménye volt, amit még június közepén kezdett meg a rendőrség.

Az áldozattól kiderült, hogy a nő létrehozott egy privát Twitter felhasználói fiókot, és ott kommunikáltak egymással. Kis idő után a kapcsolatuk szexuális természetűvé vált, és a következő három hónap során küldözgette magáról a nő a képeket és videót. A nő azonnal beismerte bűnösségét, mikor kikérdezték a rendőrségen. Kevesebb mint egy hónappal később felmondott a munkahelyén. Az iskola később kiadott egy nyilatkozatot, melyben az esetet felháborítónak és szégyenteljesnek titulálták.

A tanárnőt 25 ezer dolláros óvadék fejében szabadon engedték, az első bírósági meghallgatásra pedig október 17-én kerül majd sor.

Daily Mail

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.