Közélet

“Allah akbar” – arab szavakat mondott és robbantással fenyegetőzött Szegeden egy férfi

A rendőrségre telefonált és közölte, hogy összerakott egy bombát.

A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség csütörtökön indítványt tett a bíróság felé, hogy rendelje el annak a helybeli férfinak az előzetes letartóztatását, aki a rendőrségre telefonált be robbantással fenyegetve, illetőleg ehhez arab kijelentéseket is fűzött.

A szegedi férfi néhány nappal ezelőtt hívta fel a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságot, majd bejelentette, hogy összerakott egy bombát, amit hamarosan ki is fog próbálni. A férfinek tíz perc elteltével eszébe jutott valami, amit elfelejtett a rendőrséggel közölni, ezért újra felemelte a kagylót és tárcsázta a kapitányság telefonszámát, majd annyit mondott: “Allah Akbar”.

A gyanúsított nem először került a rendőrség szeme elé, hiszen az édesanyját rendszeresen zaklató férfit kábitószerrel is elkapták már. Most az ügyészség egy hónap előzetes letartóztatást javasol, erről a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója fog dönteni a mai napon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik