Közélet

Nem bírt leállni: egy pékséget és egy dohányboltot is kirabolt a fiatal betörő

Volt, amikor a testvére is segített neki.

A nyomozás adatai szerint a 20 éves Cs. N. testvérével, a 18 éves Cs. M.-mel az egyik pápai pékségből lopott el készpénzt augusztus végén. Mialatt Cs. M. az utcán figyelt, bátyja felmászott az egyik ablakba, és annak tartóelemét kicsavarozva bejutott az épületbe. Ott megkereste a kasszát, és abból közel 40.000 forintot lopott el, aminek egy részét a testvérének adta.

Az eljárás adatai szerint Cs. N. szeptember 4-én éjjel egy pápai dohánybolt ablakát törte be, majd az ablak mögötti vasrácson keresztül a pénztárgépből több tízezer forintot, valamint zacskózott dohánytermékeket és dobozos cigarettát lopott el. Még aznap, 23 óra 30 perc körül egy felújítás alatt álló épülethez ment, ahova a kapun keresztül mászott be. Az emeleti helyiségek falához rögzített csöveket letépte, amiket később hulladékfémként értékesített.

A pápai rendőrök szeptember 6-án kora délután fogták el a testvérpárt. A Cs. N. lakásában tartott házkutatás alkalmával több zacskó, lopásból származó dohányt és néhány doboz cigarettát találtak. Mindkét gyanúsítottként kihallgatott férfi beismerő vallomást tett. A két férfi a büntetőeljárás ideje alatt szabadlábon védekezik. Cs. N. ellen lopás bűntett, míg testvére, Cs. M. ellen lopás megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Pápai Rendőrkapitányság.

(Police.hu)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik