Közélet

A lehető leggusztustalanabb módszerrel verték át az időseket

A csalókat elfogták a rendőrök, de már csak azután, hogy a jól ismert „unokázós” trükkel átvágtak egy rakás nyugdíjast.

Idős emberek átverésében segített az a budapesti férfi, akit a közelmúltban kaptak el a rendőrök Budapesten. A bűnszervezet valahogy úgy működött, hogy a 40 éves L. Gyula küldte el elektronikus úton azokat a telefonszámokat, amiket a külföldi pár felhívott. Ha sikeres volt a hívás, és a nyugdíjas „bevette” a gyermeke vagy unokája balesetéről szóló történetet, megbeszélték vele, hogy a készpénzért vagy ékszerekért elküldik egyik ismerősüket. A „szállító” feladata volt a kicsalt értéket elhozni, amit aztán L. Gyula elosztott – mesélte a Zsaru Magazinnak Pál Adrián alezredes, a BRFK betörési osztályának vezetője.

A magazin információi szerint ez történt május 17-én, amikor egy I. kerületi, 78 éves asszonytól csaltak ki több mint ötvenezer forintot és egy arany nyakláncot. Hogy pár nappal később nem sikerült egy nagyobb összeget elszedniük tőle, az az I. kerületi nyomozóknak köszönhető, akik május 20-án elfogták a budapesti L. Ádámot (49), aki a pénzért ment volna. A nyomozás során beszerzett információk szerint L. Gyula közreműködött egy 77 éves, X. kerületi asszony megkárosításában is, akitől megközelítőleg háromszázezer forint értékben csaltak ki arany- és ezüsttárgyakat június 9-én éjjel. A zsaruk azt is kiderítették, hogy L. Gyulától B. József (55) veszi meg a kicsalt ékszereket. A nyomozók közös akciót szerveztek július 6-án délelőtt.

L. Gyulát akkor fogták el, amikor XIV. kerületi lakásából indult volna kocsijával. A nála tartott házkutatás során több ékszerről szóló zálogjegyet, különböző telefonszámokról és címekről szóló feljegyzéseket, valamint mobiltelefonokat, SIM-kártyákat és egy laptopot foglaltak le a zsaruk.

B. József ugyan délelőtt nem tartózkodott VIII. kerületi otthonában, de délután feladta magát az I. Kerületi Rendőrkapitányságon. A lakásából, amely inkább hasonlított egy túlzsúfolt múzeumra, mint kényelmes otthonra, a másnap reggelig tartó házkutatás során a nyomozók több mint kétszáz tételnyi, feltehetően bűncselekményekből származó tárgyat – festményeket, díszes kályhákat, ékszereket, szobrokat – foglaltak le.

L. Gyulát csalás bűntettével gyanúsítják. A bíróság július 8-án elrendelte előzetes letartóztatását. B. Józseffel szemben orgazdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. Szabadlábon védekezik.

Zsaru Magazin/Ferentzi Tünde

Ajánlott videó

Olvasói sztorik