Közélet

Három hónapon belül kétszer is piásan ült a volán mögé

Mindezt csak tetézte, hogy egyszer nem volt jogsija, a másik alkalommal pedig eltiltották a vezetéstől.

A 38 éves férfit március 27-én igazoltatták a rendőrök Pápa egyik utcájában, mert rendszám és bukósisak nélkül motorozott. Az már csak hab volt a tortán, hogy nem volt motorra szóló jogosítványa, illetve piásan ült a járműre.

A férfit aztán június 6-én ismét megállították a rendőrök, úgy ült ugyanis volán mögé, hogy közben el volt tiltva a vezetéstől. Az alkoholszonda ráadásul ezúttal is pozitív értéket mutatott.

A férfi ellen folyó nyomozásokat a napokban zárták le, az ügy iratait pedig bíróság elé állítási javaslattal küldték meg az illetékes ügyészségnek.

(Police.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik