Közélet

Szerelmi bánata volt, ezért beverte a villamos ablakát egy miskolci férfi

Aztán megütötte azt is, aki rászólt, hogy ezt azért nem kéne.

Rongálás és garázdaság miatt nyomozott a Miskolci Rendőrkapitányság egy helyi férfival szemben, aki május 21-én késő éjjel a villamoson utazott, majd – saját elmondása szerint – szerelmi bánatában betörte a jármű ablakát. Ráadásul ezután még bántalmazta azt az utast is, aki rászólt. A villamosban okozott kár meghaladja az egymillió forintot, míg az utas nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett.

Az ügyben folytatott nyomozást a Miskolci Rendőrkapitányság a napokban lezárta és az iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte az ügyészségnek.

(Police.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik