Közélet

Ököllel ütötte a hozzá kiérkező mentősöket egy részeg férfi

A mentősök csak segíteni akartak az egyik buszmegállóban részegen fekvő férfin, akit a bíróság két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt.

A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt gyorsított eljárásban bíróság elé állította azt a 35 éves férfit, aki pár nappal ezelőtt az őt ellátni próbáló mentőkre támadt.

A Fővárosi Főügyészség közleménye szerint az őrjöngő férfi június 11-én egy XIII. kerületi buszmegállóban feküdt ittas állapotban, a járókelők hívták a mentőket, akik a helyszínen megkezdték a férfi ellátását. Amikor ennek során megpróbálták őt egy kerekes széken a mentőautóhoz szállítani,  hirtelen agresszívvé vált és ököllel a mentők felé ütött, amely ütés eltalálta mindkét mentőst, és amelynek következtében az egyikük 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A gyorsított eljárásban bíróság elé állították a férfit, aki végül 2 év börtönbüntetést kapott. A bíróság a szabadságvesztés végrehajtását 4 év próbaidőre felfüggesztette. A felfüggesztés próbaidejére elrendelték a terhelt pártfogó felügyeletét, külön magatartási szabályként pedig stressz- és agressziókezelésen való részvételre, illetve alkoholfogyasztással kapcsolatos tájékoztatáson való részvételre kötelezte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik