Közélet

Hihetetlen módszerekkel dolgoztak a nógrádi uzsorások

Elvették a nekik tartozók bankkártyáit, vagy ha kellet, elkísérték őket az automatáig is.

A Balassagyarmati Járási Ügyészség üzletszerűen elkövetett uzsorabűncselekmény miatt kezdeményezte egy 46 éves Nógrád megyei férfi és felesége előzetes letartóztatását.

A gyanú szerint a pár a településükön mélyszegénységben élők helyzetét kihasználva 2012 évtől kezdődően különböző nagyságú kölcsönöket adtak, általában havi 100 százalékos kamatra. Az elkövetők 1000 forinttól 30 ezer forintig terjedő összeget kölcsönöztek, majd a követelt pénzt megemelték úgy, hogy általában a sértettek havi jövedelmének fele, de akár egész havi jövedelmük kamattartozás fejében hozzájuk került.

A kölcsön törlesztése érdekében a gyanúsítottak a bankszámlával és bankkártyával rendelkező adósokat – mikor azok járandósága a számlára megérkezett – a pénzfelvételhez elkísérték, és a felvett pénzből azonnal rendezniük kellett a tartozást. Előfordult az is, hogy az egyik sértett teljes jövedelmét az uzsorások vették fel, illetve azt tőle elvették a tartozása fejében, egy másik tartozótól pedig a bankkártyáját szerezték meg és a pénzét ők kezelték.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik