Közélet

Spanyolországból hozták be a marihuánát

A dílerek több tíz kiló kábítószert importáltak, amit aztán Budapesten árultak és adtak tovább.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Támogató Osztálya bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem miatt nyomoz Sz. Zoltán budapesti, F. Júlia solymári, F. Irén budapesti lakosok, valamint F.-K. Mónika és G. János román állampolgárok ellen.

A gyanú szerint Sz. Zoltán és F. Júlia január óta importálta külföldről a kereskedelmi mennyiségű marihuánát, amit aztán Budapesten különböző helyszíneken árultak fogyasztóknak és terjesztőknek egyaránt. A pár továbbá F.-K. Mónikától és G. Jánostól június 8-án egy XIV. kerületi hotelben vett 20 darab zöld színű csomagot, amit a román dílerek Spanyolországból hoztak. A zsaruk még aznap elfogták Sz. Zoltánt és párját, román társukat 20 perccel később tartóztatták le a hotelben. Kiderült, hogy az ötödik díler Sz. Zoltán utasítására tárolta budapesti lakásában a drogot, amit egyben raktárként is használtak. F. Irént végül egy kőbánya-kispesti bevásárlóközpontnál kapták el.

A lakásokban és hotelszobákban összesen több mint tízmillió forint készpénzt és valutát, 13,5 kilogramm marihuánát, valamint 14 mobiltelefont találtak és foglaltak le. A dílereket őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat.

(Police)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik