Bűnügy

Részegen vezetett, jogsija sem volt és a rendőröknek sem akart megállni egy pécsi férfi

Egy pécsi férfi berezelt a rendőröktől, megpróbált elhajtani, de végül a kapitányságon kötött ki. Jogsija sem volt és alkoholt is  ivott.

Egy 51 éves férfi Pécsen úgy gondolta, nem gond, ha délelőtt legurít néhány korty alkoholt, majd ráül a motorjára. Azzal minden bizonnyal már nem számolt, hogy összefut a rendőrökkel, akik próbálták őt megállítani. A motoros úgy gondolta, inkább megszökik az egyenruhások elől, gyorsított, majd a 6-os úton Hird irányába elmenekült. A rendőrök Hird belterületén elkapták a férfit, akiről kiderült, hogy korábban már bevonták a jogosítványát. Ekkor előkerült a szonda is, de azt nem akarta megfújni a piás sofőr, aki intézkedés során végig agresszíven viselkedett.

A járőrök végül előállították a férfit, akiről kiderült, hogy alkoholt fogyasztott. A motoros ellen a Pécsi Rendőrkapitányság járművezetés ittas állapotban bűncselekmény miatt indított büntetőeljárást, több szabálysértési eljárással együtt.

(Police.hu)

Címkék: pécsbűnügy

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.