Közélet

Négy embert zsarolt és csicskáztatott az uzsorás

A férfi veréssel és megöléssel fenyegette áldozatait, akiktől milliókat tett zsebre.

A 43 éves medgyesegyházi K. András előbb 2008 augusztusa és 2015 novembere között adott kölcsön egy nőnek úgy, hogy a pénzt többszörösét kérte vissza. Közel öt éven át egy másik nőnek is aránytalanul magas kamatra adott  kölcsönt, ha pedig nem kapta meg időben az általa meghatározott részletet, azzal fenyegette áldozatait hogy megöli őket.

A tanyáját ezen kívül bérbe adta egy nőnek és fiának, akiket ugyancsak többször megfenyegetett. Egyszer úgy követelt pénzt a nőtől, hogy arcon ütötte, majd a karjainál fogva rángatta. Később elvette a fiú bankkártyáját azzal, hogy majd ő kezeli a jövedelmüket. A kártyával 2013 és 2015 között több mint 3 millió forintot vett le a bankszámlájukról, emellett rendszeresen arra kényszerítette őket, hogy házai körül munkát végezzenek.

A férfit uzsora-bűncselekmény, rablás, zsarolás, információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás és kényszermunka bűntettek elkövetésével gyanúsítja a rendőrség.

(Police)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik