Közélet

A fiú nyakon szúrta az apját, mert a férfi otthon akarta körülmetélni a gyereket

A 20 éves fiút emberölési kísérlettel vádolták meg.

Alex Fultznak a fiú elmondása édesapja otthon esett neki, mert szerinte nem normális, hogy nincs körülmetélve. Fultz olyan ideges lett, hogy nyakon szúrta az apját egy késsel, miközben a férfi a kanapén aludt. A floridai fiú ekkor eldobta a kést és elrohant otthonról. Az apját azonnal kórházba kellett szállítani a nyaki sérülés miatt.

Fultz azonban nem ment messzire, mert mikor megérkeztek a rendőrök, felemelt kézzel indult el feléjük. “Ne lőjenek, én voltam” – mondta a rendőröknek egy szemtanú szerint. A kihallgatás során azt mondta a rendőröknek, hogy az apja otthon akarta körülmetélni, de mint kiderült, az apja valójában orvossal akarta megcsináltatni a műtétet.

Hamar kiderült, hogy a 20 éves fiatalt skizofréniával, bipoláris zavarral és autizmussal diagnosztizálták, ezért inkább a pszichiátriára fog kerülni, mint börtönbe. Fultzot emberölési kísérlettel vádolták meg.

Mirror

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik