Közélet

A nő megölte a hároméves kislányt, miután megtudta, hogy a saját 9 éves fia megerőszakolta a kicsit

A nő halálra verte a kislányt egy kővel, hogy elhallgattassa, miután kiderült, hogy a nő kilencéves fia megerőszakolta a hároméves kicsit.

A nő a hátsó kertben, egy banánfa tövében ásta el a kislány, Asanda Mbuku holttestét a Dél-Afrikai Pretoriában lévő otthona mellett. Később a tárgyaláson azt mondta, így próbálta megvédeni a kisfiát. Nem akarta, hogy a gyereknek felelnie kelljen a kislány megerőszakolásáért, ezért inkább végzett az áldozattal. A nő és a fia képesek voltak a gyilkosság estéjén úgy lefeküdni, hogy tudták, az egész város a gyermeket keresi.

Mint kiderült, a kislányra ő vigyázott azon az estén. Megvacsoráztak, majd lefektette aludni. Nem sokkal később benézett hozzá, és azt vette észre, hogy a lány meztelenül fekszik hason fekve. Ekkor a fia bevallotta, hogy mit tett vele. A nő úgy érezte, nincs más megoldás, mint megszabadulni tőle. A 32 éves gyilkos anyát letartóztatták, a tárgyaláson pedig bűnösnek vallotta magát emberölés vádjában. 11 év börtönre ítélték tette miatt, a gyermekeit pedig a húgánál helyezték el.

Daily Mail

Ajánlott videó

Olvasói sztorik