Közélet

A gyilkos megölt egy rendőrt, feldarabolta, majd savval próbálta eltüntetni a maradványait

Tettét a sokak által kedvelt sorozat ihlette.

Steffano Brizzi igazi Breaking Bad (Totál szívás) fanatikus volt. Áldozatával online ismerkedett meg, egy társkereső oldalon. Meghívta magához londoni lakásába, hogy vacsorázzanak együtt. Azonban Brizzi megtámadta Gordon Semple-t, megfojtotta, aztán feldarabolta és állítólag bizonyos testrészeit meg is kóstolta, majd savval próbált megszabadulni a rendőr holttestétől.

A rendőröket a szomszédok hívták ki, mert érezték a sav maró szagát. Brizzi alsónadrágban és napszemüvegben várta őket. A rendőrök átvizsgálták a lakást, és a sütőben megtalálták Semple egyik lábát, amin harapásnyomok voltak, a kukában pedig egy csontra bukkantak. Áldozata fejétől nem tudott megszabadulni, viszont a tüdejét lehúzta a WC-n, később pedig egy lábfej került elő a közeli folyóból. “Katolikus családban nőttem fel, szóval mikor rájöttem, hogy meleg vagyok, egyértelművé vált, hogy a Sátántól származom” – mondta az őrült férfi a nyomozóknak. A vizsgálat kimutatta, hogy a gyilkos nagy mennyiségű metamfetamint is fogyasztott aznap.

A nyomozás még tart, de nem valószínű, hogy valaha kívülről is fogja még látni a börtönt.

(The Mirror)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik