Közélet

Megkéselte a testvérét egy férfi Borsodban

Amikor már úgy tűnt, hogy csendesedett a vita, előkerült a konyhakés.

Emberölés kísérlete miatt emelt vádat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség egy 37 éves férfival szemben. A vádlott férfi külföldön dolgozott, de tavaly a karácsonyi ünnepekre hazalátogatott egy borsodi kis faluba. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség közleménye szerint december 29-én délelőtt a két fiútestvér a kocsmában italozott és közepesen ittas állapotba kerültek, ezután hazamentek, ahol rövid időn belül vitatkozni kezdtek, mert a sértett nem akarta, hogy testvére újból elmenjen velük italozni.

Dulakodni, majd verekedni kezdtek, melyet előbb a szobában, majd az udvaron folytattak. Ennek során kölcsönösen ütötték egymást és a földre is lekerültek. Végül édesanyjuk választotta szét a férfiakat, aztán bementek a konyhába, ahol a sértett levette piszkos ruháját, hogy tisztálkodjon. A vádlott ekkor kirántotta a fiókot és abból elővett egy 12 cm hosszú kést, majd a feléje forduló testvérét hirtelen mozdulattal kétszer mellkason szúrta. A sérülés életveszélyes volt. A sértett életét az időben értesített mentők és a kórházi ellátás mentette meg.

Az előzetes letartóztatásban lévő vádlottal szemben az ügyészség börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik