A sorozatgyilkos négy fiatalt ölt meg, hogy kielégíthesse beteges fantáziáit

A férfi túladagolta áldozatait, testüket pedig elrejtette. Beteg szexuális fantáziái miatt gyilkolt.
Korábban a témában:

A 41 éves Stephen Port szexuális fantáziáit akarta kiélni a négy fiatalon. A szakértők kijelentették, hogy a férfinak súlyos mentális zavarai vannak, megrögzött hazudozó és kegyetlen gyilkos. Mind a négy áldozatával londoni otthonában végzett. A gyilkosságokon kívül nemi erőszakkal is vádolják.

Ugyan a férfi homoszexuális, és neten keresztül találkozott a négy szintén meleg fiúval, akiket később megölt, de az ügyész kijelentette, hogy a per nem a férfi szexuális orientációjáról szól, hiszen ilyen esetek a heteroszexuális közösségben is megtörténnek. “Port bedrogozta áldozatait, majd míg eszméletlenül feküdtek, megerőszakolta őket. Az első pillanattól ez volt a célja” – mondták a tárgyaláson.

Portról egyébként több bejelentés is érkezett, miszerint megpróbált drogokat adni hasonló korú fiatal férfiaknak, de szerencsére ők nem dőltek be neki. A férfi minden ellene felhozott vádat tagad, a tárgyalások jelenleg is zajlanak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.