Közélet

A nő megölte magát és a gyerekét is, mert a férje kinevette az orra miatt

Az anya halálba ugrott a kisfiával együtt, mert a férje malacnak csúfolta, miután megműttette az orrát.

A 33 éves Anna Ozhigova úgy érezte, a piszkálás tönkretette a kapcsolatukat, és félt attól, hogy a férje nyerné a gyermekelhelyezési pert. Korábban megműttette az orrát, de elszúrták, ezért nem tudott rendesen levegőt tenni. Habár volt új barátja, miután a férjével szétköltöztek, nagy csatározás folyt a válás miatt, és nem akarta elengedni a 8 éves kisfiát. Ezért egy Omszkban, Oroszországban lévő ház kilencedik emeletéről leugrott úgy, hogy a kisfia az ölében volt. Mindkettőjük testét a járdán találták meg, egymáshoz közel.

A nő hagyott búcsúlevelet is, melyben elmagyarázta tettének okait. Az egyik barátja azt nyilatkozta, hogy már korábban is próbálkozott öngyilkossággal, ezért segítségre lett volna szüksége, de nem fordult szakemberhez. A válás volt az utolsó csepp.

A rendőrség nyomozást indított az ügyben.

 

 

 

 

 

 

Mirror

Ajánlott videó

Olvasói sztorik