Közélet

Három fiatal lányt is zaklatott az Uber-sofőr

Ám a rendőrség szerint akár még ennél is több áldozata lehet a férfinak.

A 37 éves Jeremy Vague Uber és Lyft-sofőr is volt, a botrány kirobbanás után persze mindkét cég azonnali hatállyal kirúgta. A férfit pénteken tartóztatták le a kaliforniai San Diego közelében, miután kiderült: három utasát is zaklatta és fogdosta.

A zaklató sofőr egy 18 és két 19 éves lányt is zaklatott és fogdosott, egy másik áldozatát pedig megpróbálta a kocsijába csábítani. A rendőrség szerint a férfinak több áldozata is lehet, ezért most várják mindazok jelentkezését, akik együtt utaztak vele.

A férfi ellen először 18 éves áldozata tett feljelentést, akinek útja során az vált gyanússá, hogy a sofőr kikapcsolta az alkalmazást a mobilján. A sofőr ezután megütötte és megerőszakolta, majd hazavitte áldozatát. A férfi ellen egyebek közt nemi erőszak és emberrablás a vád, egyelőre óvadék nélkül tartják fogva.

(New York Daily News)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik