Közélet

A 13 éves lányt 137 beteg pedofil zaklatta, miután profilja felkerült egy swinger oldalra

A lányt évekig terrorizálták zaklatói, akik közül mindössze három embert ítéltek el.

A most 22 éves lányt 2008-ban rabolta el egy pedofil, aki megerőszakolta, utána pedig évekig zaklatta egy másik férfi. Az 55 éves szörnyeteg társaival együtt rendszeresen megerőszakolta a lányt, közben feltette annak profilját egy swinger oldalra, ahol összesen 137-en zaklatták.

A bíróság ehhez képest mindössze három embert ítélt el, ők összesen 19 év börtönt kaptak. A nő most szólalt meg először a nyilvánosság előtt, fontosnak tartja ugyanis, hogy a szexuális zaklatás és erőszak áldozatai ne maradjanak csendben, erre buzdítja sorstársait is.

A kétgyermekes anyuka a Birmingham Mail-nek adott interjújában elmondta: tudta az összes zaklatója nevét és rendszámát, a rendőrség mégsem tett semmit. “A rendőrség azt mondta akkor az anyukámnak, hogy a zaklatók túl sokan vannak, ezért csak a főbb személyekre koncentrálnak” – emlékezett vissza a lány.

A nyomozás végül három évig tartott, ezalatt összesen 15 személyt tartóztatott le a birminghami rendőrség.

(Daily Mail)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik